Etikai eljárást kezdeményeztek Bereczki ellen
Az etikai procedúrát Szabó Balázs, a Jobbik újpesti önkormányzati képviselője kezdeményezte Bereczki ellen. Indoklása szerint Bereczki vétett az alapszabály ellen, amely úgy fogalmaz: „Fegyelmi vétségnek minősül különösen, ha a tag a) más politikai szervezetek vagy politikai ellenfelek gyűlésein, avagy egyéb helyen és módon, nyilvánosan a párt elfogadott politikájával szemben foglal állást, illetőleg ekként folytat közéleti tevékenységet; továbbá f) bármely módon olyan magatartást tanúsít, vagy olyan cselekményt követ el, amely a Jobbik hátrányos megítélésére, avagy a Jobbikba vetett bizalom megingatására alkalmas.”
Szabó Balázs megkeresésünkre elmondta, Bereczki Miklós részvétele a Budapest Prideon még magánszemélyként is összeegyeztethetetlen nem csupán a Jobbik szellemiségével, de jelenkori világnézetével is. Ráadásul
szerinte Bereczki politikusi minőségében vett részt a Prideon, és úgy véli, kérdés, hogy mindezt kinek a megbízásából, kérésére és/vagy érdekében tette.
Szabó szerint a Pride egy nemzetközi ügynökhálózat által támogatott szélsőséges rendezvény, amely Magyarország szuverenitását, alkotmányos- és legfőképpen társadalmi rendjét a kezdetek óta szándékozik aláásni, szellemisége nemzetellenes, keresztényellenes és családellenes.
Szerinte az LMBTQ-rendezvényt mind a magyar társadalom, mind a Jobbik tagságának és – legfőképpen vidéki – szavazóinak elsöprő többsége elutasítja, ezért Bereczki részvételével egyértelműen szembehelyezkedik a Jobbik Elvi Nyilatkozatával is, ami kimondja: „Jobbközép néppárt vagyunk, mert mindig Magyarország és a magyar emberek érdekeit tartjuk szem előtt, és nem egy politikai csoport érdekeit vagy ideológiáját. Elutasítjuk viszont a keresztény tanítással és erkölccsel ellentétes gyűlöletkeltést és a szélsőséges politikai eszméket.”
A vasarnap.hu kérdésére Staudt Gábor, a Jobbik etikai testületének vezetője elmondta, hogy a bizottság minden beérkező panasszal kapcsolatban lefolytatja a vizsgálatot, így Bereczki Miklós esete sem képez kivételt. Staudt hozzátette, amennyiben a fegyelmi vétség gyanúja beigazolódik, úgy Bereczkit az alapszabályban foglaltak szerint szankcionálni fogják.